Bár te sosem tapasztaltad, milyen kamaszlánynak lenni, ez nem szabhat gátat az apa-lánya kötelék kialakításában. Kétségtelenül te is azt szeretnéd, hogy lányod magabiztos fiatal nővé váljon – ehhez pedig lányodnak szüksége van arra, hogy az édesapja mellette álljon.
Sok férfi bizonytalanságot, vagy akár félelmet érez, ha a lányával a pozitív testképpel kapcsolatos önbizalomról vagy a megjelenésről beszélget. Talán azt gondolhatod: „Mégis hogyan segíthetnék? Ez nem igazán az én asztalom.”
Ne aggódj, ha nem tudsz mindenre választ adni. Ehelyett élesítsd hallgatási képességeit, kísérd végig a lányodat a problémamegoldás folyamatán, ösztönözd őt arra, hogy megossza gondolatait, és segíts megoldást találni. Ha rávilágítasz, hogy hogyan bízzon saját képességeiben, az segíteni fog lányodnak szembenézni az élet más kihívásaival is, és építi az önbizalmát.
Segíts a lányod pozitív testképpel kapcsolatos önbizalmának növelésében
A lányok felé irányuló megjegyzések gyakran a megjelenésre összpontosítanak. Például „gyönyörű vagy” vagy „nagyon szép a hajad.” Apaként jól tudod, hogy a lányod sokkal több, mint egy szép arc. Ismered a személyiségét, a képességeit, az intellektusát – ezeket emeld ki tehát a számára. Jó, ha konkrét példákat említesz: „nagyon aranyos voltál, hogy a múltkor osztozkodtál a húgoddal”, vagy „nagyon okosan megoldottad azt a házi feladatot”.
Ha a hangsúlyt nem a lányod megjelenésére helyezed, azzal segíthetsz neki abban, hogy teljes egészében tekintsen a tulajdonságaira, és ezzel sokkal magabiztosabbnak fogja érezni magát. Érdekes módon az, hogy NEM beszélsz a lányod fizikai tulajdonságairól, segít neki a pozitív testképpel kapcsolatos önbizalom növelésében.
Mutasd meg az érzékeny oldaladat
Sok kultúrában a férfiakat nem ösztönzik arra, hogy kimutassák érzéseiket – különösen a gyengeségeiket és sebezhetőségüket. Te azt szeretnéd, hogy a családod szemében erősnek tűnk, így kényelmetlennek érezheted, hogy a lányod egy érzékeny problémával küzd.
A férfiaknak nem kell szégyellniük magukat amiatt, hogy lányuk előtt megmutatják a valódi önmagukat. Ez ugyanis segít az apa és a gyermek közti kapcsolat építésében, és javíthatja a kommunikációt kettőtök között.
„Amikor apaként megmutatod a saját gyengeségeidet, azzal engedélyt adsz a lányodnak arra, hogy elfogadja a saját gyengeségeit” – mondja Santiago Trabols, pszichológus, életvezetési tanácsadó és apa. „Ez az érzelmi kapcsolat melegséget, együttérzést és őszinte kommunikációt teremt kettőtök között.”
Gondolkozz el a nőkhöz való hozzáállásodon
Próbálj rákérdezni a lányodnál, hogy szerinte te mit gondolsz róla. Előfordulhat, hogy nem azt fogja mondani, amit te vársz, vagy amit közvetíteni szerettél volna.
Ne feledd, hogy a lányok a kapcsolataikban – különösen pedig az otthoni kapcsolataikban– tapasztalt megjegyzések és tettek alapján alakítanak ki egy elképzelést önmagukról. Az fogja meghatározni, hogy lányod hogyan tekint önmagára, és mennyire érzi magabiztosnak önmagát, hogy te hogyan kezeled őt, valamint, hogyan bánsz a lányod édesanyjával és más nőkkel.
A felnőtté válás során a lányod folyamatosan kialakít egy véleményt saját magáról, és ez leginkább azon alapul majd, hogy szerinte a szülei mit gondolnak róla. Az ő önbizalma attól függ, hogy mennyire érzi azt, hogy értékes, tisztelik és elfogadják.
Döntsd le a kommunikációs gátakat
A lányod szokott panaszkodni? „Apa sosem hallgat meg! Mindig csak megmondja, hogy mit csináljak.” Amikor megnyílsz felé, ne támadd le azonnal a saját véleményeddel – előfordulhat, hogy eltávolodik tőled, ha nem érti meg azonnal azt, hogy mit is akarsz neki mondani.
Ehelyett mutasd inkább, hogy figyelsz rá és együtt érezel vele, és mondj neki ehhez hasonlókat: „Megértem, hogy ez fáj neked, és dühös vagy miatta.”
Ebből a lányod tudja, hogy komolyan veszik, ez segít neki abban, hogy megbízzon saját érzéseiben, így pedig épül az önmaga iránti tudatossága és önbizalma.
A veled való kapcsolata árnyalja majd a más férfiakkal való kapcsolatait – munkatársi, baráti és párkapcsolatait – egész élete során. Gondolj csak bele, hogy egy nap a lányod szerelmes lesz, és fel fogja ismerni az édesapjától kapott együttérzést, tiszteletet és megértést a partnerében is. Édesapaként te fontos példakép szerepét töltöd be.
Szerző: Christina Berton, önbizalom szakértő és a mexikói Amara Pro Self-Esteem Foundation (Amara Önbizalomért Alapítvány) alapítója
Az anyák a következőképpen segíthetik az apa-lánya köteléket:
- Elismerni az apa lánya életében betöltött szerepét, és értékelni az apa szemszögét
- Ösztönözni az apát arra, hogy köteléket alakítson ki a lányával